Egyéb

Az európai festészet- és szobrászat történetében az érzelmek ábrázolása meglepően újkeletű, pár száz éve feltűnő jelenség. Az érzelemábrázolás művészek számára egy igazi kihívás, amivel szisztematikusan először XIV. Lajos, a Napkirály udvari festője, Charles Le Brun (1619–1690) foglalkozott. „Módszer a szenvedélyek [érzelmek] rajzolásának [ábrázolásának] elsajátításához” (Méthode pour apprendre à dessiner les passions) című sorozata nagy hatást tett a 18. század festészetére, hiszen az ő útmutatásai alapján ábrázolták a különféle, arcon tükröződő érzelmeket. Ennek kapcsán öt előadásban nézzük meg három pozitív (öröm, szerelem, vágy) és két negatív (harag, féltékenység) érzelem különféle ábrázolásait az európai művészet történetében.

Marc Chagall 1922-ben írt "Életem" című könyve egyszerre napló, amelyben élete három első évtizedének eseményei követhetők nyomon, egyszerre környezetrajz Vityebszkről, ahol született, illetve egyfajta önvallomás is, amely segít a festményeit értelmezni. Kevés olyan művész van, akinek olyan szorosan összekapcsolódott volna a művészete az életével, mint Chagallnak. A művész alkotásait ugyanis alapvetően önéletrajzi elemek határozzák meg, így általuk megismerhetjük a gyermekkorának a helyszíneit, a szerelmét, a szülővárosát, Szentpétervárt, Párizst és New Yorkot, de mindemellett készültek munkái Görögországban és Izraelben is. A művész stílusa nem besorolható egyetlen irányzatba vagy stílusba sem, ellenben ő különösen nagy hatással volt a későbbi szürrealista és expresszionista irányzatokra. Meseszerű fantáziavilága és emlékképei mind-mind szimbolikus jelentőséggel bírnak, mindemellett pedig formatervezőként, szobrászként, színházi díszlet- és ólomüvegtervezőként is kiemelkedő mester volt. „Ha adok valamit, önmagamat adom” - foglalta össze Marc Chagall az ars poétikáját, ami szépen összecseng a különleges és bájos életművével. Erről a szeretnivaló, valóság és álom határán álló életműről mesél Bán Blanka művészettörténész az előadásában.